Lányok... SOS

Itt megtalálhatsz majdnem mindent ami érdekel téged, vagy pedig segítségre vársz akkor megoszhatod velünk.


14 tanács a szerelemhez


A romantika a szerelem éltető eleme. Egy szerelem pedig a legintimebb, leginkább bizalmon alapuló kapcsolat, amit, ha nem ápolgatnak nap, mint nap, bizony úgy eltűnik, mintha sosem lett volna. Ne feledd: ez egy olyan társasjáték, ahol nem egymás ellen játszotok, hanem együtt, egy csapatban.

Segítségül összegyűjtöttünk néhány alapvető játékszabályt, így játszanak azok, akik nyerni szoktak.

1. Legalább egyszer mondd ki egy nap: „szeretlek" - szüksége van rá,     hogy hallja. Egészen téves elképzelés azt gondolni, hogy „úgyis               tudja", vagy „az nem a szavakon múlik". Annyira jó hallani.

2. Csinálj úgy, mintha még mindig a randizós időszakban                           lennétek. Igazítsd meg a nyakkendőjét, csípd ki magad, hogy                   csinosnak    lásson, ha találkoztok (igen, otthon, este is), és fogjátok       egymás kezét, amikor sétáltok. És te, kedves férfi: told alá a széket,       nyisd ki neki az ajtót, és bókolj, amennyit csak bírsz.

3. Lépj át az apró bosszúságokon. A párod rossz szokásai az őrületbe       kergethetnek... vagy elfogadod, és cselesen kivéded őket. Nem               minden olyan fontos, hidd el. Elfelejtgeti visszacsavarni a fogkrém           kupakját? Vegyél magadnak másik tubussal. Állandóan széthagyja a       ruháit? Szedd össze, és közben gondolj arra, ő mennyi mindent tesz       meg érted, ami nem is mérhető ilyen apróságokhoz. Vagy tedd                 könnyebbé a helyzetét: vegyél neki egy szobainast. Aztán majd               pakolhatod arról a kupacot...

4. Mindig legyen jelentősége a köszönésnek. Csókold meg a kedvesed,     ahányszor találkoztok, és ha már ott vagy, öleld meg néha. De ne           csak úgy megszokásból, hanem őszintén, kedvesen.

5. Fókuszálj a kedves dolgokra. Amikor épp elkeseredsz miatta, és             sorra eszedbe jut az a számtalan bosszúság, amit okozott, vedd rá         magad, hogy előszedj néhányat a kellemes emlékekből is. Mesélj             valakinek arról, milyen jó tulajdonságai vannak, vagy mennyi mindent     tedd már meg érted, értetek. Valamiért egyszer beleszerettél, nem?!

6. Számolj el tízig. Ha végképp bedühödtél, ne próbálj beszélgetni           vele. Sétálj egyet az utcán, feküdj le zenét hallgatni vagy tegyél             bármit, ami nincs hozzá közel. Amikor megnyugodtál, üljetek le és           beszéljétek meg, de alaposan, a megoldást szem előtt tartva. Így           senki nem mond olyat puszta indulatból, amit később megbánna.

7. Gondolkozz az ő fejével. Ha néha beleképzeled magad a helyébe, és     onnan próbálod nézni a dolgokat, gyakrabban tudsz igent mondani.         Jó lesz az a meccs most esti programnak, tényleg szexi vagy abban a     trikóban, és igen, érdekel annak az autónak a prospektusa.

8. Tiszteld a partnered. Ami számodra jelentéktelen, cuki, vagy épp             sérelmes dolog, az a partnerednek lehet, hogy nagyon intim, vagy           fontos. Ne dumáld ki, és végképp ne mondj róla rosszat másoknak. Ha     nincs is minden rendben, sugározzon rólad a szeretet és a tisztelet,       amikor róla beszélsz.

9. Találjátok meg egymást minden nap. A napi rutin mellett legyen             valami egyszerű kis dolog, amivel erősíthetitek az egymáshoz                   tartozás érzését. Beszélgessetek egy pohár bor mellett a vacsora           után, hagyjátok ki az esti sorozatot, és kucorodjatok össze a                   kanapén, menjetek el sétálni egyet, és ha elutazol, hívd fel, csak hogy     halld a hangját.

10. Soha ne legyél túl elfoglalt, ha szerelemről van szó. Még a                   háztartással, a munkával és a gyerekekkel együtt is muszáj, hogy t         aláljatok legalább egy estét hetente, amikor csak ti ketten vagytok.

11. Óvjátok a bolygó erőforrásait, és zuhanyozzatok együtt. Kevesebb       víz fogy, és sokkal jobb dolog, mint a tükörben bámulni a még                 apadásra váró zsírpárnákat. A legpontosabb tükör úgyis mindig a             kedvesed tekintete...

12. Hagyjatok egymásnak teret, időt. Amikor hazajön a munkából, nem       kell rögtön ráugranod, hadd legyen ideje otthoni hangulatba                   váltani. Ha el akar menni valahova egyedül, az nem a világ vége.             Ne kérdezd, mikor jön, és ne kérd, hogy telefonáljon haza, nem a             gyereked. Ugyanígy, legyen neked is hobbid, legyenek barátaid,               akikkel nélküle találkozol néha.

13. Ne legyél a házimunka rabja. Oldjátok meg az ilyesmit együtt, még       pénteken, hogy a hétvégétek szabad legyen. Egyetek kiadós ebédet       munkaidőben, akkor este csak össze kell dobni valami könnyűt, de           így még a hideg vacsi is megteszi. A reggeli készülődésből végezd el       még este, amit csak tudsz, így leülhettek az asztalhoz egy                       kényelmes, beszélgetős reggeli mellé. Mindenki imádni fogja.

14. Soha ne feküdjetek le haraggal a szívetekben. Ha bármi gond               adódott, addig kell beszélgetni róla, amíg ki nem tisztáztátok. Inkább       a hajnali fekvés, mint két egymásra neheztelő ember, akiknek                 igazából egymást kéne erősíteni, segíteni az élet nevű játszmában.         Ha a „nekem van igazam" nem segít, simán mondd, hogy „ne                   haragudj". Onnan már menni fog 




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 5
Heti: 5
Havi: 12
Össz.: 3 499

Látogatottság növelés
Oldal: 14 tanács a szerelemhez
Lányok... SOS - © 2008 - 2024 - lanyos.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »